Február: a felemás
hónap
fehér dércsipkések a
fák
fagyos a föld, a
hajnal didereg
szürke a horizont
felettünk
a lélek is
szürkeségben lebeg
a tél emlékei
kísérnek
halottak még a kertek
szemünkben a remény
lángjai gyúlnak
újuló dallamok
szárnyalnak
a végtelen rónán át
vándorolnak
a természet új dalra
fakad
Bár hivatalosan téli
hónapnak számít, de igazán – felemás hónap. Sem tél, sem tavasz – vagy mindkettő.
Nagyon kevesen kedvelik, bár már hosszabbodnak a napok is. A levegő már kicsit
enyhülő, napsugarak is láthatók, érezhetők és többször megjelenik az alkonyi
nap is a horizonton. A hó már szutykos, a jég törik, a szelek is megjelennek.
Jéghártyásak a vizek. Különleges színeket ad: már rozsdabarna a fű, az ágakon
többféle színárnyalat rajzolódik ki. Míg a január puha, fehér fényeket ont, és
szinte összefolyik a nappal az éjszakával. A zöld színárnyalatok kezdenek
éledni, elsimulnak a tél ráncai, kezd duzzadni a tavaszi élet, rejtekéből
elindul a remény, a tavasz eljövetele. Egyik napról a másikra megváltozik a
körülöttünk ébredő világ.
Lassan kezd a tél
enyhülni, bár a város még most is a téli arcát mutatja. A levegőben már minden
ott lebeg, jelezve a tavasz közelgő ébredését.
A Nap fénye életre
kel és már langyos érintéssel simogatja nem csak arcunkat, hanem bensőnket is.
A városszéli fenyves
is tavaszodó illatokat ont, a ragyogó napfény a lombok között csillámlik,
játszadozik. A simogató sugár a madarakat is dallamra indítja. Itt-ott víg
csiviteléssel kergetőznek. Már később alkonyodik. A lemenő Nap olykor vörösre
festi a horizontot, míg csendesen száll le az este.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése