A tudat segítségével ...
Tudod arra gondoltam,
ahogy az ember a
fekete földből
fokról fokra sudár
fává növekszik,
úgy megy szépen
lassan visszafelé,
először egyenesen
tart az ég felé,
majd a lehetősége
csúcsát elérve,
mint aki magát
meggondolja,
lefelé kezd görbülni,
mint egy jelezve,
a kirándulásnak
lassan vége,
ennyi adatott, így a
természetes,
de van az emberben
valami,
mert kell lenni,
ami nem csupán a
földből van,
ami jó esetben nem
visszafelé igyekszik,
aminek folyamatosan
felfelé kéne törekedni,
talán segítségével a
tudatnak,
mindig feljebb
kellene jutnia,
bebocsátásért nem a
földet,
az eget kéne
ostromolnia,
az ember élete során
okosodik,
de a bölcsességben
nem igen fejlődik,
talán, mert én
középpontú a tudata,
kívülről a
történéseket nem látja,
ha messziről gondol
vissza a múltra,
nem tud építkezni
belőle,
csak a pofont látja,
és nem emlékszik az
ahhoz vezető útra,
hogy belőle
okulhatna,
nem tud elszakadni a
saját igazától,
a saját tévedésétől,
pedig talán
lehetne mindegyik egy
külön tananyag,
lecke, hogy az ember
általa,
a kívülről töpörödő
egyre magasabbra
kerüljön belülről,
a pici emberben óriás
is lakhatna,
de ha eltéved a
tudat,
az ember végképp
rossz úton halad,
de talán, ha a
szeretet segíti kilépni önmagából,
ha nem az énben
toporog szerencsétlenül,
messziről talán látni
jobban,
el hol is rontotta,
és ha javítani nem is
tud a múlton,
talán tanulhat
belőle,
és legközelebb,
idő híján talán egy
másik életben,
ugyan azt a hibát el
nem követi.
2010. márc. 05.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése