Szeretetlenség ...

Szeretetlenség ...

Tudod arra gondoltam,
hogy az emberben a szeretetlenség
éhezik a szeretetre, és mert éhezik,
nem latolgat, egy kis szeretetért
nem sajnál semmi árat,
mindent ad,
amit csak pénzért megkaphat:
válogatás nélkül azt,
amit a másik csak óhajt,
nem számít, vele árt,
vagy neki használ,
a vágyott célért, a szeretetért
embert nem kímél...
amit ellenéértékként ad,
az jól megvan cukrozva,
(azzal is a szeretetlenségét takarja)
a másik könnyen képzel bele szeretet,
hiszen azt kapja, amire ő vágyik,
mégha az lassan ölő méreg is:
az éhező szeretetlenség számon
csak a saját érdekét tartja,
maga előtt a célt látja,
nem pedig a másikat...
a valódi
soha nem ilyen látványos,
nincsen mesterséges édes íze,
égi fán, Isten érlelte gyümölcs az,
ami talán még szokatlan,
idegen is annak,
aki a művit szokta,
annak,
aki keresi a megszokott ízt...
ő nem mindig azt adja,
amire vágyik a másik,
ha idegenül hat is néha,
mert különleges az íze,
szirupost nem ad akkor se,
ha meggyűlölik érte...
a szeretet nem magát nézi,
neki az a legfontosabb,
hogy ne ártson, hogy amit ad,
az legyen önmagának a része,
az a másik testének lelkének
váljon az egészségére
akkor is, ha neki sokszor nehezebb,
mint a szeretetért bármit megadó,
szeretetre kórosan éhező szeretetlennek.

2015. január 16.