Fényre éhesen

Fényre éhesen

https://www.youtube.com/watch?v=Yp4gxblINHg

Tudod arra gondoltam,
hogy amikor a télből,
mint egy sötét alagútból
az ember kivánszorog
a fényre éhesen
mindennél jobban
a napsütötte,
a virágzó tavaszba,
talán még boldog is olyankor,
de, hogy honnan érkezett,
azt elfelejti hamar
a jót megszokja,
már csak a hibáit látja:
a megszokás megöli a boldogságot,
a tavasz szinte láthatatlanná válik, csak
a hiány keserűségében tűnik fel újra ...
és így van az ember
szinte mindennel,
ha pokol is az élet nélküle,
a megszokás örömtelenné teszi vele:
szükség lenne
valami finom kis csengettyűre,
vagy egy aranyos kismanóra,
aki kedves hangjával
az örömteli eseményre
figyelmeztet minden pillanatban,
hogy belőle
az ember kivegye
a lehető legtöbbet,
ki elfelejteni nem engedi,
újra meg újra rámutat
a kikelet szépségére,
a tavasz nagyszerűségére,
a figyelmet felhívja
a benne rejlő,
a másik évszakban
pótolhatatlan örömök
csodás lehetőségeire...
és talán van is csengettyű, olyan
kismanó, ami a tavasz,
az élet szépségeire is rámutat,
és az a szeretet maga,
nélküle tartós örömöt
a legdrágább kincs se okozhat.

2015. január 23.