Januári anzix
A fákon virágzik a
zúzmara,
álmodó csend lapul a
kert felett
Szürke palást terül
fölénk,
ünnepies a januári csend
*
Januárba léptünk! Elbúcsúztunk
az óévtől és januárral az újesztendőt is köszöntjük. Suttog a természet, a
tájra, a városra nehéz csend borul. A szél dideregve fújja énekét. Deresek,
jegesek a hajnalok, zúzmarások a bokrok, a fák. Sötétek, homályosak a reggelek,
és a didergő napokban néha csillan csak ki a napsugár, hidegen simítva végig
rajtunk.
A szürke felhőkből
fehér hópihék szállingóznak, mint a tél apró kis pillangói, hogy legyen
oltalmazó takarója az ősszel elvetett növényeknek, gabonának, a hóvirágnak, az
árva, lombtalan ágaknak, fáknak, bokroknak. Köd ereszkedik le, belepve a tájat.
A kertekben, a mezőn, réten fehérlik a hó. Hideg, nyirkos pára leng, körbeveszi
szívünket. Kietlen, szomorú, szinte mozdulatlan a fagyott, téli táj. Hófödte
háztetők, didergő madárkák csivitelnek az etetők körül, mígnem az erőtlen téli
napsugár léket üt a januári fagyban. A nappalok már egy tyúklépéssel
hosszabbodnak. Csípős, hideg szél, fújja a kert kopasz bokrait, végigsöpörve
mindenen, hogy akadály után visszafordulva beleorgonáljon, s felkapva sodorja
tova a havat. Az utcákon az arcokba vágva, hótorlaszokat rakva a széljárta
területre. A hajladozó öreg fák kapaszkodnak a fagyos földbe.
A lámpák fényét
messze viszi a hófödte táj a dermesztően hideg, szikrázó, - faggyal telt
estéken, éjszakákban. Alszanak a csillagok, a Hold is hidegen reszket.
A január bontja a
karácsonyfákat.
A hó alatt még álmodik
a természet, alussza pihentető álmát, hogy felkészüljön az új Kikelet
ébredésére. Elszállnak a varjak és talán hamarosan tavaszt hoznak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése