Fehér világ
Szállingózik, hull a
hó
Vastagodik a hótakaró
Hópelyheket hord a
szél,
Vízfagyasztón itt a
tél
Fázósan cserregnek a
madarak,
Hideg szél zörgeti az
ágakat.
*
Fehér lepel alatt
alszik az élet, jegessé, deressé válva.
Derengő, fehér dér
hinti be az ébredő hajnalt. Az ablakon ködös, párás nap ébredez. A leszálló
pára ráfagy a zörgő ágakra, a fűre. Hófelhők borítják alacsonyan az égboltot.
Szállong a hó, mint
ősszel a sárguló, halott falevelek. A feltámadó szél zizzenve, nagy pelyhekben táncoltatja
a szálló hópelyheket. Csendessé válik a világ, tompává a zajok.
A vizeken hideg,
jeges fodrokat vet a szél. A fák, a füzek kopáran állnak
Az utakat fehér bunda
borítja, a fákon hópamacsok lógnak, az ágak végein hópapucsok lengnek. A
bokrokon kis madarak dideregnek, csivitelnek. A verebek éktelen lármával
csiripelnek a zúzmarás ágakon. A harangszó tompán zeng a légben, a parkon át, a
fehér hólepel felett.
Puha fehérség ül a
réten, a mezőn – a szürkés felhők alatt.
Esik a hó.
Fehér a város, fehér
a kert, fehér a világ. Az otthon melege jótékonyan, finoman ölel, míg kint
csendesen, puhán, nagy pelyhekben szállingózik a hó – apró, fehér kis
pillangókként röpködve. A tétovázó kis pelyhek megsűrűsödnek, a fagyos szél
hárfadallamokat susog az ágakon.
Zúzmarásan, jegesen
elérkezik az este. A kéményekből lágyan kavargó füst lengedez.
Melódiák zengnek a
dobogó szívekben, - fehéren, halkan. Az emlékek melengetően simogatják
lelkünket.
Az éjszakában fehéren
világít, a Hold hidegen fénylik a hófelhők mögött.
Téli álom jár, a
csillagok is hidegen, ködösen sziporkáznak.
Csend borul a fehérre
váltó világra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése