Mint ahogy az utazó
Tudod arra gondoltam,
mint ahogy az utazó
nem ismeri
az előtte lévő
titokzatos utat,
úgy az élet útján
még csak éppen hogy
elinduló
nem ismeri önmagát...
talán van elképzelése
arról,
hogy milyen tájat
szeretne bejárni,
hogy milyen szeretne
lenni,
de egyhelyben,
jól fűtött szobába
zárva,
lépések, történések
nélkül
magáról se tud
meg semmit,
legfeljebb
álmodozhat,
hogy hős, vagy áruló,
veszélyhelyzetben
derül ki…
míg nem történik
semmi,
ha nem pereg a film,
az ember magát sem
ismeri,
legfeljebb tükör
által,
látásból,
valójában idegen
magának,
mint az előtte lévő
út,
mint a szembe jövő
emberek…
nem elég együtt
lakni,
haladni kell,
együtt kell ahhoz
haladni,
hogy megtudjon
dolgokat
az útról, az
utazókról,
saját magáról…
a saját szeretetéről
is,
hogy valójában
milyen,
veszélyes
útszakaszokon derül ki,
az életre képes,
vagy csak jár belé a
lélek hálni,
túl éli-e a
megpróbáltatásokat,
a sivatagi
szomjazást,
a kibírhatatlan
magányt,
hogy végig halad-e
a sokszor nagyon is
veszélyes,
próbákkal teli úton,
vagy feladja
útközben…
ahogy önmagát,
az útját,
a maga valójában
a saját szeretetét is
csak útközben,
kalandokkal,
helyzetekkel,
sokszor
vészhelyzetekkel
teli utazáson
ismerheti,
hogy valóban
a sajátja,
nehézségek között
tudja meg...
ha azt a próbát
kiállta,
akkor már túlélnie
csak
a csendet, a
mozdulatlanságot,
a változás nélküli
nyugalmat kell.
2011. december 07.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése