Az örök gyermek szemével
Tudod arra gondoltam,
hogy talán hosszú
ideig
az ember magáról azt
hiszi,
hogy ő a közepe a
világnak,
(gyerek szemmel nézve
az a látszat,
és a saját
helyzetüket sokan
az örök gyermek
szemével figyelik)
a kör közepén lévők
egyetlenként
sokat várnak az
élettől,
míg nem kudarcok,
keserű tapasztalatok
után
megszűnik a
várakozás,
de a középpont érzése
megmarad,
ami okozza a
mérhetetlen csalódást,
már nem vár, örülni
se tud igazán,
a csalódás miatt
meghal a hit,
a bizalom az emberekben,
és az egész
nagyvilágban,
az ember elfásul
életuntan,
az örömre való
képesség meghal...
de talán akkor csak,
ha nincsen elég
szeretet,
akiben van, az el
soha sem fásul,
mert a szeretet
életben tart,
keringésről a
lélekben is
gondoskodik,
egyszerűen csak
felnőtté lesz,
a fa termőre fordul,
nem vár már semmit,
nem középről
vágyakozik,
talán inkább kívülről
figyel,
(hogy hol áll,
nézőpont kérdése
csak)
s boldoggá az teszi,
ha gyümölcséből
szakít valaki.
2011. dec. 01.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése