Az időtlen szeretet
ölelésében ...
Az álmos reggel is
nehezen indult. A Nap azon tanakodott, kibújjon e takarója alól.
Nem szerette a
reggeleket. Fáradtan, nehezen kelt. Már bizony hidegek voltak az éjszakák, és a
nappalok sem szívderítőek. Lételeme, életeleme inkább a délután, az este volt.
Jól esett kellemes, barátságos kis otthona melegébe burkolózni.
Meghitt tárgyak
körülötte. Képek a falon, könyvek, lemezek sokasága – sorakozott a polcokon.
Titokzatosság, – a tárgyakat valami különös varázs borította el.
Szerette a gyertyák
meghitt hangulatát, szerette a fényeket. A szürkülő estében melegséget adtak
szívébe. Emlékek gyertyái, mécsesei gyúltak benne. Fényük lágyan simogatta
lelkét, szelíd, villódzó sugarakat hintettek szerteszét. Az illat rudacskákból
füst gomolygott az ablaküveg felé, visszatükrözve az illékony fodrokat,
illatával beterítve a szoba légterét.
Lelke is tovalibbent
az esték szürke homályába. Nyugalom és béke ölelte át szelíden. Melódiák
szárnyaltak át szívén. Mély árnyak bársonya úszott a csendben. Az időtlen
szeretet ölelésében, lelke emlékkönyve, emléknaplója.
Álommá válik minden
az emlékekben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése