A színpad hazugsága ...

A színpad hazugsága ...

Tudod arra gondoltam,
a hazugság a színpadon
lehet játék csodálatos,
a legtehetségesebb hazugok
varázsolni tudnak,
a közönséget,
akik a trükköt ismerik, mégis
egy más világba csöppentik,
miközben elfelejtik azt is,
hogy minden szó, mozdulat
eredménye kemény munkának,
hogy minden ki van mérve
mérnöki pontossággal:
magas szinten a hazugság is
lehet csodás művészet...
de az ember vérébe
(a hétköznapiba is)
a hazugság belekeveredett,
aki kevésbé tehetséges,
akinek, ha a művészet nem is,
de a hazugság vérében van,
az nem kerül színpadra,
de, aki azt hiszi,
másképp nem is lehet élni,
többnek kell látszani,
(talán azt hitették el vele)
magának csinál koreográfiát,
nem bíz sokat a véletlenre,
eljátssza a mosolyt a sírást,
és az igaz szeretetet,
amit játszani nem könnyű hitelesen...
talán attól oly fárasztó az út,
hogy mindig készülni kell,
embert próbáló
folyton készenlétben lenni:
elég egy elhibázott szó,
és a nehezen felépített
mégis gyenge mű
zuhan a kudarcba,
fárasztó próbával
kezdődhet az újabb darab..
sokszor az öröm
nem valódi a bánat sem,
megcsinált a mosoly, művi a sírás,
sok kis hazugság eredménye
a hazug élet,
pedig az lenne az igazi,
amikor időnként
a szerepbe valódi élet kerülne,
ha az ember belőle kilépne,
ha nem lenne előre megírva,
ha az érzés kiszabadulva
szabadon szárnyalna,
ha nem lenne szerep által
kötve szoros gúzsba,
ha többször lenne
az öröm, a bánat
valódi gyermek,
ha a színész az életnek,
a nagy rendezőnek,
a múló pillanatnak
beleszólni jobban engedne.

2014. december 12.