Suttogó október
Verőfényben fürdik az
azúrkék horizont
Sárguló lombok
bókolnak a mosolygós októberben
Csivitelő madarak a
fákon, az ég felé szárnyalva dalolnak
Aranyló levelek az
avarban.
Suttogó vizek
cseverésznek, búcsút intve az őszi természetnek
*
A nyár messze ment.
Megérkezett október. A nappalok egyre rövidebbek. Búcsúzik a napfény, törten
csillan a víz tükrén. Beértek a gyümölcsök, betakarították a termést,
leszüretelték a szőlőt. A virágok is fakulnak, elvesztik szirmaikat. Ökörnyál
fonja át ezüstösen a fákat, öleli a bokrokat. Búcsúznak a sárgult levelek az
ágaktól, zizzenve az avarban. Didergő hónap október. Csípősek a hajnalok. Még
kék az ég, de már ködfátyolos a reggel. Dérlepte avar a fák alatt, dércsípte
csipkebogyók virítanak a bokrokon. A fenyők, a tuják zölden sóhajtoznak a vad
szélben, ágaik fázósan hajladoznak. Bizony már néha hófelhők is megjelennek az
égbolton. A szürke felhők alacsonyan sodródnak. Októberi eső kopog az ablakon,
hideg cseppenként fújja az őszi, csípős szél. Sárga, barna levelek sodródnak
tova, a reccsenő ágak nesze töri meg a csendet. Madarak dideregve bújnak meg az
eresz alatt. Fáradt a napfény, homályos sugarai ölelnek, ringatnak bennünket.
Szitáló ködöt oszlat bágyadt mosolya. Szénaboglyák, mezők illata kereng a
levegőben. Szürkék a napok, lopakodó árnyak osonnak, letört ágakat, zizegő
leveleket sodor az októberi szél.
Az alkonyban elfogy a
fény, párafelhők gomolyognak. Hirtelen esteledik. Az éjszakák egyre hosszabbak.
Csípős, hideg fényt szór az égi udvaron a Hold és sápadtak a csillagok.
Ködfátyol borul a világra. Minden csendre tér – viszi a szél október üzenetét.
Megelevenedik a múlt,
sodródik a történelem a sárgult, száraz falevelekkel.
*
Október hónap a
mérleg jegyében jár,
őszapó szakállát néha
dér lepi már
Aranyló avar
szegélyezi az utakat,
elszálltak régen a
vándorló madarak
A földeken itt-ott
már szántanak,
vetik tavaszra az új
élet-magvakat
Az őszi napoknak megható
varázsa,
fátyolköd borul a
színes arcára
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése