Az adás ...

Az adás ...

Tudod arra gondoltam,
hogy van, kinek jutott
olyan szerencsés természet,
hogy nem esik nehezére az adás,
s lehet az örömszerzés
napi örömére könnyedén:
s ha orvul azt valaki
ki akarná használni,
lehetősége van másnak adni...
egyszerűbb a dolog, ha az ember
ad a természetétől vezérelve,
de más helyzetben van,
akit kényszerít a szeretet:
az már veszélyesebb dolog,
a szeretetet könnyű kihasználni,
vele visszaélni mérhetetlen módon,
lehet pofozni, rongynak használni...
ha meg is betegszik,
ha be is zárkózik otthonába picit,
magát hamar összeszedi,
a neki okozott fájdalmat elfelejti,
mert erős az immunrendszere,
ha egyszer szükség van rá,
mindaddig hamar talpra áll,
míg a szervezete a szolgálatot
végképp fel nem mondja,
míg nem egyszer
bele nem hal a megalázottságba
belőle a legerősebb is...
és akkor talán, ki tudja miért,
az ember azt érzi,
ha tátongó űr is maradt utána,
mégis, jobb lett nélküle,
mint volt valamikor vele.

2014. szeptember 25.