Rendíthetetlen ólomkatona ...
Tudod arra gondoltam,
leginkább talán
a szeretet
a rendíthetetlen
ólomkatonára hasonlít,
vagy talán ő maga: az
ólomkatona…
a külső szemlélő csak
azt látja,
hogy áll kitartóan,
nem is gondolhatná,
honnan is sejthetné,
hogy belül, az
ólomruha alatt
érző szív dobog …
az ólomkatona nem
féltékeny,
a rosszat nem rója
fel,
de valószínűleg
megszakadna a szíve,
ha gyönyörűséges
táncosnője
a kezét nyújtaná
másnak…
kívülről semmi se
változna,
csak rendületlenül
állna,
(mit is tehetné,
esélytelen,
ha nem érzik a
szeretetét)
de belül,
a szíve vérezne
olthatatlan...
s ha a kis táncosnő
a belső fájdalomról
mit se tudva,
a kitartását tenné
próbára:
kővel dobálná,
megtaposná,
rá akkor se
haragudna,
meg nem is sértődne,
de a szíve talán bele
is halna,
hogy az bántja,
akit ő szeret
mindennél jobban …
s ebből a közömbös,
ám de szépséges kis
táncosnő
csak annyit láthatna,
hogy ott áll vele
szemben
egy folyton őt
bámuló,
attól oly vicces
ólomkatona.
2012. április 02.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése