A teremtő szeretet ...
Tudod arra gondoltam,
Isten természete az
önzetlen teremtés,
a számító visszaélés
az emberé,
mindennel, amit
kapott ajándékba,
visszaélés a
körülötte élő természettel,
visszaélés a
hatalommal,
visszaélés az élettel
magával,
saját erejével,
képességeivel…
az ember szeretetlen
visszaél, harácsoló
módon,
magával a
szeretettel,
azért, hogy többet
rombol,
mint amennyit
felépít,
mindenben és mindig
a saját javát
keresi,
azt is rosszul teszi,
azt se tudja,
mi viszi mennyország
helyett
a sötét
pokolba…
de talán csak addig
van így,
míg hiányzik belőle
az isteni,
addig öli úton és
útfélen
a felé áradó
szeretetet,
megöli, miután
utolsó csepp véréig
kihasználta,
végül marad
magányosan,
szeretetlen ezen a
világon,
pedig anélkül semmi
se igazi,
mindennek ő ad
lelket,
teremtő a szeretet,
amikor az ember
visszaél,
valójában a
szeretettel él vissza,
de addig teszi csak,
míg Isten belé nem
költözik,
akkortól kinccsé
válik minden,
ami addig értéktelen,
kihasználni való
eszköz volt,
csodás,
megbecsülhetetlen
ajándékká válik,
mert olyan nagy úr a
szeretet,
hogy élővé varázsolja
a holtat is.
2011. március 20.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése