Annyi a lehetőség ...
Tudod arra gondoltam,
annyi a lehetőség a
világban,
mit az ember szeretne
erőnek erejével,
az utolsó leheletig
kibányászni belőle,
nem úgy,
mint a szerető szívű
kedves,
de, mint egy kegyetlen
rabszolgatartó,
pedig már
megtanulhatta volna
zsenge gyerekkorától,
amit elvettek tőle
erőszakkal,
az soha se olyan
volt,
mint amit önként,
a szeretet hívó
szavára adott,
az ész felejt,
tisztaszívű
kizsákmányoltakból lesznek
a könyörtelen
kizsákmányolók,
olyan talán ez a mi
világunk is,
adná ő önként és
boldogan,
mire az embernek
szüksége van,
de mert szolgaként
kezelik,
szolgaként
viselkedik,
csak amennyit muszáj,
ad annyit,
hiába szeretné az
ember kihasználni
az összes
lehetőségeit,
ha nem használja közben,
(létezését is
elfelejti) a saját,
a különleges dolgokra
képes
energiáját,
ahogy a kicsiny
gyermekkel
csodát tesz a
szeretet,
ahogy a pillanatnyi
siker után,
az erőszak tesz benne
óriási kárt,
ugyan úgy a világ,
de leginkább az ember
látja kárát,
ha durván,
és nem nagy
szeretettel fordul hozzá,
nem azt a kincset
adja,
amit a szeretetért
magától odaadna.
2011. márc. 19.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése