Egy hangszeren ...
Tudod arra gondoltam,
mintha az ember,
egy hangszeren
játszana két,
egymástól különböző
dalt
ami nem semmi
produkciónak,
de nem lehet művészi
az összevisszaságtól
az előadás,
hiába a nagy
erőlködés…
az egyik a darab,
ami bent játszódik,
a másik,
ami kívülről látszik,
ahol, már
a rendezett önmagát
mutatja az ember,
jó is ez így, kár,
hogy nem könnyű a
dolog,
mintha a folyó
minden pillanatban
a szabad folyásán
javítana,
nehéz élni úgy,
hogy más a gondolat,
és más a szó,
más az akarat,
és más a cselekedet,
a hiba,
az egyeztetés
nehézségének
magas foka,
de ha már muszáj,
talán összehangolni
lehet,
hogy a feladat
a nehézség ellenére
legyen örömteli,
mint a kisgyerek,
ki az első lépéseket
félve teszi,
talán nem is más
célért,
mint egy szerető
szempár mosolyáért,
egy mosolyért, a
szeretetért,
könnyebben lehet
a még oly nehezet is
viselni,
időnként nagyot
huppanni,
a nem kívánt
nehézségeket,
(mint a járást)
talán még meg is
lehet szeretni,
ha az ember lépteit,
cselekedeteit,
szerető, biztató
szemek kísérik.
2011. márc. 15.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése