Hazát szívre választva ...
Tudod arra gondoltam,
az ember a földre
önhibáján kívül
érkezik,
de mintha csak
valamiről is tehetne,
van akit a jutalom,
mást pedig a büntetés
várja…
a virág se tehet
arról,
a szél a magot hova
fújja,
és mégis,
a következményt
egy életen át viseli
a jó föld örömét,
a szikes talaj
keservét,
mintha minden
az akkori széljárás
következménye lenne,
az ember is a készbe
érkezik,
a többi mind belőle
következik,
kap szülőt, testvért
hazát,
ízlést, és kap hitet
is,
amikhez ragaszkodik,
de talán aki a
legtöbbet kapja,
örökségül
az kapja a legtöbb
tévedést is,
az jut el
legnehezebben,
(ha egyáltalán eljut)
saját maga világához…
nagy a kötöttség,
de hogy ez a
kötöttség
a megszokásból
ragaszkodás,
vagy a szeretet
köteléke,
azt az ember csak
akkor tudhatja meg,
ha leveszi magáról a
bilincset,
ha mindentől elmegy
jó messzire,
(akár, ha csak
lélekben)
a készen kapott
igazságokat
megkérdőjelezni,
ahol már nem
befolyásolja semmi,
hogy megtudja, mi az,
ki az,
ami, aki valóban
hozzá tartozik,
mi az, amibe csak
tudatlanul belenőtt…
felelőtlen gyermek
még,
(korától függetlenül)
amikor önmagát,
az érzéseit
megismerni elindul,
messzire távolodik,
és ha nem is tud
róla,
úgy van jól,
helyesen csak ott tud
dönteni,
amikor
döntéshelyzetben van,
az már az ő döntése
kizárólag,
akkor megtudhatja,
hogy hova tartozik
valójában
hol van a hazája,
mi az ő saját maga
gyúrta,
nem készen kapott
hite…
s ha egyszer úgy
dönt,
hazamegy
végleg,
akkor az igazi hazába
megy,
ahova nem csak
leejtette a gólya,
hanem, amit önként,
szabad akaratából,
szeretete gyöngéd
erőszakára,
sok mást is
megismerve választott,
nem elveszíti a
gyermekségét, akkor
valódi, szabad
felnőtté érik,
amikor a hazáját meg,
saját maga,
a szíve szavára
választja.
2011. márc. 25.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése