Ébredő szívek
Fáradt vándorként
járom utam.
Időnként megpihenve,
reménnyel lépkedek tovább.
Reszket a szívem a
fájdalmaktól, de a szeretet mindig a szívemben marad.
Minden alkonyatkor
kialszik a fény, az érzések és a napi gondok is pihenni térnek.
Az álmok, a vágyak
osonnak az éjben, hálát rebegünk a sötétségben.
Eltemetjük szívünk
mélyére a szépet, hisz a szeretet ajándék.
Kitárjuk az álmok
kapuját, de összerezzenünk tévútjainkon.
Didergős álomutakon,
holdfényes réteken lépkedünk.
Lelkünk
sólyomszárnyakon repked,
míg a hajnal csókot lehel szemeinkre és fénnyel
ragyogtatja be,
ébredő szívünk dobbanásában.
Új napot kínálva –
reménnyel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése