A mérhetetlen szeretet ...
Tudod arra gondoltam,
hogy az ember
magát igazán jól
érezze,
ahhoz kell egy másik
is,
vagy talán inkább sok
másik,
aki visszajelez, aki
tapsol,
aki dicsér a
bemutatott műért,
aki biztat, aki
megért…
ezek a pillanatok
az egészhez képest
elenyészőek,
így általában
elégedetlen,
úgy érzi, közönség,
visszajelzés nélkül
nincsen értelme
semminek,
mit ér úgy az
előadás,
ha a publikum nem
lelkes…
akinek minden vágya a
fent,
az pokolnak érzi a
lentet,
pedig a gyakoribb az
a helyzet...
színház a világ,
ezért van, hogy
közönség nélkül
nehéz élni az
életet,a taps,
a siker, az
elismerés
önbizalmat ad,
ami csak ideig-óráig
igaz,
ha a közönség
hazamegy ,
ha eloltják a
villanyt ,
a sötétben a kétely
felébred…
a színész érzi a
gyengeségét,
ha nem adta bele a
lelkét…
amit csak egy újabb
siker old,
de akkor is hazamegy
a közönség,
a villanyt akkor is
lekapcsolják…
visszajelzés nélkül
jól,
talán csak az
érezheti magát,
aki tudja,
hogy tehetsége
szerint
a legjobbat nyújtja,
amit tesz, nem
megrendelésre,
nem megalkudva,
nem a közönség
igényére,
de teszi azt
a legjobb belátása
szerint,
nincsen benne csalás,
nincsen ámítás…
az ember talán
akkor lehet dolgaival
maradék nélkül
elégedett,
ha tudja pontosan,
hogy lépteit
nem a vágy az
elismerés után,
hanem a mérhetetlen
szeretet irányítja.
2011. november 27.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése