Amikor még ...

 Amikor még ... 

Hol volt, hol nem volt, mikor még televízió sem volt, autó sem volt, sőt még ember sem volt, nem volt más, csak magas hegyek, mély völgyek, a hegyekből a völgyek felé futó friss vizű folyók, az égen csillagmilliárdok, meg persze a fénylő Napkorong, és az öreg Hold.

Minden más megvolt, csak ember nem volt, így hát nyoma sem volt.

De nélküle üres volt a világ, nem volt ki a hóból golyót formál, hóember se épült magától, nem volt, aki megmássza a hegyeket, és nem volt, aki gyönyörködjön a sok szépségben.

Volt is világ, nem is, hiszen volt, mert volt, de nem volt, mert egy lélek se tudott róla.

Sokáig gondolkodott a teremtő, törte a fejét, mert ő is szokta, ha nehezen megoldandó probléma van.

Egyszer a homlokára ütött, a nagy fejtörésben kitalálta magát az embert.

Az embert, kinek észt, és szemet is adott, hogy a szemével lássa, az eszével felfogja, micsoda egy gyönyörű világ van körülötte.

Meseszép volt minden, akkora volt a tisztaság, egy szál papír zsebkendő nem sok, de annyi se volt elhajítva az utcán.

Hogyis lehetett volna, mikor se zsebkendő, se utca nem volt, és az se volt, aki elhajítsa.

Szóval, hogy az egésznek legyen értelme, (mert ugye a csokinak sincs értelme, ha nem tud róla senki) az ég és föld ura teremtett embert, nem is egyet, de rengeteget.

Embert, aki látta, hogy gyönyörű az otthona, mármint gyönyörű a világ. De valamiért nem sokra becsülte. Zsebkendőjét a földre dobta, a gyönyörű folyókba mindenféle mérgező dolgot beleengedett. És a levegő! Hát azt is úgy elrontotta, végül már ő is csak fuldoklott, a sok nem odavaló dologtól.

Kapott a fejéhez az úr, jaj mit tettem, ezzel az emberrel mindent elrontottam, minden művemet tönkretesz, megmérgez, végén még önmagával is végez.

Nagy volt az ijedség, az angyalok pisszenés nélkül lesték, vajon, most mit fog kitalálni űrbéli főnökük.

De bizony ő úgy elkeseredett, hogy bánatában elbújt, napokig a színét se látta senki.

Aztán egy nap széles mosollyal előkerült, majd kicsattant a boldogságtól.

Hívatta az angyalait, a legkedvesebbeket, és feladatot adott. Nagyon fontos feladatot.

Azt mondta nekik: Ti vagytok számomra a legkedvesebbek, ti vagytok, akik soha semmi rosszat nem tesztek, ti vagytok, akik mindenre, mint a szemetek fényére vigyáztok, ti vagytok, akikben soha sem csalódtam, ti vagytok a szeretet angyalkái.

Sokan vagytok, pont annyian, ahány ember él a földön, kiknek mindenük megvan, csak ti hiányoztok belőlük.

Most elindultok, és észrevétlen megszálljátok a földet.

Ki-ki beköltözik egy-egy ember szívébe.

Ha velük lesztek, többé senki se fogja mérgezni a vizet, a levegőt, a földet, és önmagát.
Ha ti fogjátok irányítani őket, akkor a világ újra olyan szép lesz, mint a kezdetekben, amikor teremtettem.
De nagyon vigyázzatok kedves szeretetek, egy pillanatra se hagyhatjátok magára az embert, mert veletek képes minden jóra, de nélkületek kizárólag csak a rosszra.

Így történt, hogy ebben a mesebeli világban többé egy papírzsebkendő nem hevert az utcakövön, pedig már lett utca is, zsebkendő is, csak már az nem volt, aki közömbösen elhajítsa.

2009. december 16.