Tél – hóvilág
Hull, szálldogál a fehér pihe, vastag takarót terít a vetésekre.
Fagyott leveleket
sodor a csípős szél.
A lombokat, az
örökzöldeket hóbunda takarja.
Befagyasztja a
vizeket, majd újra enyhén simogat,
csak szállingóznak az
apró kis fehér pillangók,
s mire leérnek, -
cseppekké válnak.
Az éjszakák hideget
szórnak ránk, s a hajnalokban ködtakaró borít be.
Gyenge fénye van a
Napnak, ha kidugja lábát paplanja alól.
Fázósan, dideregve
csivitelnek a kis madarak, köszönetet csicseregnek
a téli elemózsiáért a
madáretető körül.
Zúzmara az
ablaküvegen. Kopáran állnak a fák,
csak az örökzöldek
virítanak a szigorú szélben.
Gyengék, sápadtak a
napsugarak.
Összefolyik a föld az
égbolttal. A kéményekből füst szállong.
A kertben apró kis
kezek hóembert építenek, sikongva repül a hólabda.
Citerázó a szél az ablakokon,
be-besusog a nyíló ajtók résein.
Hóvilág, fehérség
borul erdőre, mezőre.
Csend, béke, nyugalom
alatt várjuk a tavasz ébredését.
*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése