Az alkonyban ...
Ülök az udvaron – az
alkonyban.
A Nap a japán akác
lombjai között aranylik – pihenőjére indulva.
Átpingálva, bíborra
színezve az eddig azúr égboltot.
Éles a fénye.
Szellő libbenti a
lombokat, a napsugarakat játékosan felizzítva vagy elhomályosítva.
Szemeimben
visszatükröződik a leszálló alkony.
Ülök – csodálom -
emlékezem.
Az égbolt bíbor fénye
világos, majd sötétbársony kárpitot terít az égi udvarra.
Esteledik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése