2014. augusztus 19., kedd

Ami mesterséges ...



Ami mesterséges ...

Tudod arra gondoltam,
ami mesterséges, az mindig
harsányabbra sikerül,
talán az ember ellensúlyozni
szeretné a lelket a zajjal:
a lelket, ami a műviből hiányzik...
de a nagy hangerő, a rikító színezék,
és az erőszakosan orrba mászó illat
megsüketít, vakká tesz
a finom árnyalatokkal szemben,
elfedteti érezni a világ ízét,
természetes hangját,
természetes illatát...
egy idő után jut el hozzá
csak a zajos,
csak a feltűnő,
csak az émelyítő édes,
az emészthetetlen keserű:
lesz számára egyszínű az erdő,
nem hallja meg a lélek csendes,
csodás muzsikáját...
talán, csak akkor kerül vissza
a természetes állapotba,
ha az elem lemerül,
ha a harsányba belefárad,
ha a mesterséges színek
fárasztóvá, taszítóvá válnak,
ha észreveszi a nagy csöndben,
hogy az a hazugság világa,
hogy mennyivel különösebb
a zene, ami szól a lélek által,
és a lélek segítségével
mozgatott ember:
amit talán addig nem hallott,
akit talán észre se vett azelőtt
a mesterségessé lett világban.

2014. augusztus 18.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése