A csend éhsége
A patakparti nádas
zizeg, a szél átöleli a bozótos világát. A parton a magas a fű lengedez a
szélben. A rét, a mező körülölelve sárga-zöldben lüktet. Bodorfelhő-meséket
sugdos a horizont. Szellő szárnyán messze repít, ráfonódik lelkemre egy furcsa érzés,
ahogy szemem a távolba réved.
Veled élek, velem élsz - bennem létezel, sorsommá lettél. A végtelenből perzselő szemed lángját látom. Szorongok - bármerre vagyok, - mindig bennem van a távolság és a hiányod miatti fájdalom.
A fák, a bokrok ölelik a partot. Csodálatosan szép minden.
A szél útján vonulnak a felhők, imbolyognak. Sejtelmesek a fények és az árnyak.
Hallod a madarakat? Nem lehet a dallamokkal betelni.
Hullámzik a víz, ahogy a szél végigsodor a felszínén. Játszadozik a fény a víztükörben.
Valóban olyan, mint mikor apró kristályok robbannának millió szilánkra. A békák, a bogarak
nyüzsgése hallatszik a különben olyan igazi csendben. Csend? Hiszen ahogy már többször is írtam: mi az igazi csend? Hiszen a csend sem csend - a csendnek is van csendje - és ez olyan szép. A patakvízbe hajló bokrok ágain hallani a szél jajongását, pedig meleg ez a szél és mégis olyan, mintha reszketne, sírna.
A víztükörben csillannak az aranyló fények. A vadrózsa bokrok tele vannak apró kis rózsával - halvány rózsaszín és krémes szirmaik olyan kedvesek. A két kicsi hársfa virágba borult. Émelygős illatuk vonzza a darazsakat, éhség –táncukat járva a virágfüzéreket körbelibegve. S mint az utolsó csepp a pohárban , a pillangók alkonyi násztánca kísért haza utamon.
Veled élek, velem élsz - bennem létezel, sorsommá lettél. A végtelenből perzselő szemed lángját látom. Szorongok - bármerre vagyok, - mindig bennem van a távolság és a hiányod miatti fájdalom.
A fák, a bokrok ölelik a partot. Csodálatosan szép minden.
A szél útján vonulnak a felhők, imbolyognak. Sejtelmesek a fények és az árnyak.
Hallod a madarakat? Nem lehet a dallamokkal betelni.
Hullámzik a víz, ahogy a szél végigsodor a felszínén. Játszadozik a fény a víztükörben.
Valóban olyan, mint mikor apró kristályok robbannának millió szilánkra. A békák, a bogarak
nyüzsgése hallatszik a különben olyan igazi csendben. Csend? Hiszen ahogy már többször is írtam: mi az igazi csend? Hiszen a csend sem csend - a csendnek is van csendje - és ez olyan szép. A patakvízbe hajló bokrok ágain hallani a szél jajongását, pedig meleg ez a szél és mégis olyan, mintha reszketne, sírna.
A víztükörben csillannak az aranyló fények. A vadrózsa bokrok tele vannak apró kis rózsával - halvány rózsaszín és krémes szirmaik olyan kedvesek. A két kicsi hársfa virágba borult. Émelygős illatuk vonzza a darazsakat, éhség –táncukat járva a virágfüzéreket körbelibegve. S mint az utolsó csepp a pohárban , a pillangók alkonyi násztánca kísért haza utamon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése