Az idő egy bölcs király
Tudod arra gondoltam,
hogy az idő olyan,
mint egy bölcs öreg
király,
ki gyermekét teszi
próbára,
öreg, mert ki tudja,
mióta teszi az embert
próbára,
bölcs, mert nem hisz
a látszatnak,
az esküt mondó
szavaknak,
aki a mélybe szeretne
látni,
és aki szeretné azt
is,
gyermekei is tisztán
lássanak,
elküldi őket
vég nélküli
birodalmába,
ismerjék meg a
világot,
és ismerjék meg
önmagukat,
hogy végül
örökölhessék a hatalmat,
a hosszú útra csibész
manókat állít,
akik megkevernek
mindent,
teljesen megzavarják
az embert,
a világot beburkolják
rózsaszín ködbe,
adnak szépséget,
tehetséget,
sok-sok csábító
lehetőséget,
mitől az úton lévők
szerelembe esnek,
de ez még csak a
kezdet,
a beetetés,
aztán jön az
elrémisztés,
a próbatételek később
következnek,
mindent, amit adtak
kegyetlenül
megkoptatnak,
elveszik csillogó
fényüket
az addig ragyogó
szemeknek,
legyőzhetetlen
távolsággal,
és emberpróbáló
közelséggel sújtanak,
a szép megcsúnyul,
a ragyogó hajkorona
megszürkül,
megritkul, az erő
semmivé foszlik,
az ész is akadozik,
sújtanak betegséggel,
bűnnel,
és még ki tudja
milyen rútsággal
teszi próbára
az embert a vén idő,
legtöbben még az út
elején feladják,
egyik a fiatalság,
másik a szépség
multával,
megint más a jósággal
együtt múlik,
kevés az olyan
szeretet,
amelyik kibír akár
százhét próbát,
és száznyolc csapást,
de amelyiket nem
rémít az öregség,
a csúnyaság, a
betegség,
ha a tehetetlenség
hatására se veszít
eredeti alakjából,
azé a szereteté lesz
az időkirály végtelen
birodalma.
2009. május 04.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése