Szabadság nélkül ...
Tudod arra gondoltam,
hogy az ember is,
mint minden más ma is
élő lény,
megtanult a
világához,
a környezetéhez
alkalmazkodni,
de a beilleszkedés,
sokszor csak
belenyugvás,
ami a szabadságot
veszi el,
szabadság nélkül
pedig az ember rab,
rabja minden ártó
szándéknak,
rabja a világot
pusztító,
lassú halált okozó
méregnek,
mit is tehetne mást,
egyedül ellene
tehetetlen,
lesz, ami lesz, a sok
mérget nyeli,
de nem csak a teste,
a lelke is ugyanazt
teszi,
engedi magába a sok
ártó anyagot,
és már azt is
eredménynek tartja,
ha meg tudja tartani magában,
ha nem fröcsköli szét
a nagyvilágba,
mint annyi mindennel,
a méreggel se tud mit
kezdeni,
pedig talán ha lenne,
lehetne,
sok-sok szeretettel
higítani,
nem a rosszat és
okozóját megszeretni,
ahhoz legalábbis
Istennek kellene lenni,
a szeretetnek
mindenen felülkerekedni,
de az ártás, az ártó
szándék
nem egészséges
tápláléka a léleknek,
de ha már egyszer az
ember lenyeli,
jó volna az ördögi
sötétet
fénnyel
közömbösíteni,
talán, ha a szeretet
mindent bevilágít,
a sötétet kedvelő
méreg eltűnik hamar
maga után emléket se
hagyva,
eltűnik az emberből,
s egyszer talán az
egész világból.
2010. 05.04.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése