Ünnepel a város
A telet átélt,
átvegetált fák ugyan még kopáran állnak.
A fenyők és tuják
zöldellnek, és az apró leveleket hozó kis rügyek már duzzadnak, pattannak a
bokrok, a faágak végein. Érezni a tavaszi friss illatokat, a megújulást, a
Kikelet ébredését.
A Nap – talán az
ünnep tiszteletére – az égbolt császáraként ragyog. Sugarával villogtatva a
református templom tornyát, kupoláját. A horizont azúrkékbe virít, de vad szél
tépdesi a fákat. Nekifeszül a nemzeti lobogóknak.
Ünnepel a város, a
belváros, a Városháza, a templomok.
Bármerre járunk,
körülöttünk történelmünk nagyjainak emléke kel életre.
Kossuth Lajos szobra
a Szabadság téren ünnepi pompába öltözött.
Körülölel bennünket
az 1848-as emlékezet.
*
Vad szél tépdesi a
fákat, bokrokat
Lengeti a nemzeti
lobogókat
Térzene zeng az
éterben
Kossuth szobra
bronzosan áll a téren
Ki népének haladási
irányt mutat
Emlékkoszorúk terítik
talapzatát
A városban életre kel
a történelem
A templom tornya
szikrázik a fényben
Harangok zúgnak az
emlékezéssel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése