Dobbanó szív
Közeleg a tavasz.
Csírázik a cserépbe ültetett virághagyma. A harmatcseppes hajtások duzzadnak,
zsenge hajtások feszítik a duzzadó ágakat. Gondolatainkban is ébredezik a
kikelet. Titokzatos dallamok szárnyalnak, apró kis fehér angyalpihék bújnak ki
az avar alól. Ébredeznek a tavaszi virágok, finom kis bimbói kavarják fel a
lelkeket. Szívek a szívekre, a szívekbe – szerelemre pattannak – lobbannak.
Felröppennek az álmok, - a csend birodalmába. Bizsereg, lüktet minden apró kis
élet. Sebesen peregnek a színek, fellobbannak a vágyak, a szenvedélyek.
Faggatjuk a természetet, simogatón ölelve: beleszerelmesedve a napfénybe.
Szemünket az égboltra vetjük, mosolyogva követjük a felhők útját. Vidám, derűs
mosollyal a madarak trilláját, szárnyalva velük együtt a szélben. Az eddig csendes,
eltemetett kert zsibongani kezd. A mindennapi gondok is könnyedebbé válnak. A
könnyeket is felszárítja a vidám, megmosolyogtató szellő. Lassan elsimulnak a
téli bajuszok és magával ragad bennünket a szerelmes tavaszi, kikeleti ébredés.
Könnyed a levegő, az élet imája száll a naphoz. A hajnal elterül a kert felett.
Minden szín másként él, élénkül. Aranyosság, robbanóvá válnak. A zöld
árnyalatai reményt adnak szívünkbe. A kék ragyogó, élénk mosolya tisztává teszi
lelkünket. A lilás, rózsaszínes árnyalatok a bimbópattanáskor. A napsárga,
bíbor-vörös színek a szívek mélyére hatolnak, melegítenek, gyógyítanak, mint az
aranyló nap, a fény. Ringatózik az élet. Mélyre zárt lakatok zárjai pattannak,
kinyílnak a világra, beengedve a fényeket a sötét burkok mögé. Gyönyörűek az
alkonyok. Simogatnak, - lágyan érintenek. Harmatos reggelre nyílik szemünk, míg
a Nap aranyfüzérei melengetőn fel nem szárítják. Kék kristályos a horizont,
bodorfelhők játszadoznak a szellővel, s a fénysugarakkal. Felhőfüzérek díszítik
a horizont peremét. Csillogó, fodrozódó vizek szíve lüktet. A hajnal páratlan
látványa, az alkony pírja, átkaroló éjszakák álmaiban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése