Tiszta szemmel...
Az életünk
várakozások sorozata. Menekülünk fájdalmainktól, de sajnos a hegek örökre
szívünkben maradnak. Segítő kezek nyúlnak felénk vagy ellöknek, eltaszítanak.
Bizonytalanul járjuk kanyargós utunkat – lassan, vagy sietve. Messze tévelygünk
vagy határozottan lépdelünk, szárnyalunk vagy könnyezünk. Tudjuk sokszor, hogy
nincs tovább, de szívünkbe reményt ad az új nap. Az útjelzők iránya sem egyértelmű.
Árnyék és fény kísér bennünket. Örömet,
bánatot is ingat a mérleg, de utunkon végig kell mennünk. A sors ösvényén célba
is kell érnünk. Mindez könnyebb, ha van ki fogja a kezünk és szerető kéz törli
le könnyeinket. Sok-sok apró kőből rakjuk le alapunkat, és ezekből a kövekből építkezünk
egy életen át.
*
végig az ösvényen
szomjunkat oltva,
vagy mindig szomjazva,
vissza-visszatekintve,
néha visszafordulva,
magasba szárnyalva,
vagy a földön csúszva,
bánatunkban
fuldokolva,
a széllel szállva,
minden pillanatunkkal,
míg szívünk dobban:
járjuk sorsunk útjait
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése