A hófehér csoda

A hófehér csoda 

Tudod arra gondoltam,
hogy múltat talán lezárni lehet,
de talán csak egy újabb múlttal,
míg csak az egészet végleg
le nem zárja a halál...
nem lehet ébredve reggel
egyszer csak mássá lenni:
aki ma felébred, az összessége
a saját múltjának,
s hogy az ember szerethető,
vagy utálatos önmaga a számára,
az mondja meg, hogy a múlt
milyen kézzel gyúrta,
(mit engedett meg neki)
mert a világon
semmi nem utálatos,
csak ami nem lett teremtve,
utálatos csak maga a piszok...
s ha az idő,
s benne a történések,
amik ma olyanok,
mint a tavalyi hó,
(ami igaz, hogy elolvadt,
de megvan átalakulva)
úgy az ember is
a múltját magában hordja,
sűrítve sokféle történés
egyetlen darabba:
ott van a fejben,
ott a sejtekben...
s ha a múlt
nem piszkos kézzel dolgozott,
ha az ember tisztán maradt,
(szinte lehetetlen)
csak akkor képes önmagát szeretni:
mert szerethető minden,
ami bemocskolva nincsen...
nem egyszerű a múltat lemosni,
talán a tisztálkodásra
időt is annyit kellene fordítani,
mint a bepiszkolódásra,
(hogy felejtsenek a sejtek)
akaratból szinte lehetetlen,
nincs olyan víz, ami megtisztít:
de talán segíthet,
ha az életben megjelenik
a tiszta, a hófehér csoda,
a tisztára mosó szeretet.

2014. november 11.