Visszavágyunk ...

Visszavágyunk ...

Tudod arra gondoltam,
hogy az ember szereti a különlegeset,
és van úgy, hogy megpillant
egy szép, addig ismeretlen tájat,
benne beteljesedni álmai vágyát látja,
azért úgy dönt, vele az életét összeköti,
a házát odaépíti,
mutatja barátainak büszkén...
reggelente kiül a tornácra,
gyönyörködik benne onnan,
míg egyszer csak azt veszi észre,
nem is különleges,
lehet annál sokkal szebb is,
időnként mellette már unatkozik,
más tájakra vágyik,
csak, mert nem szereti annyira,
zegét zugát be nem járja...
a táj, amelyik szeretve van,
mindig mutat valami újat,
aki őt szeretve
összeköltözik vele,
soha meg nem unja,
minden apró forrását,
kicsinyke fűszálát,
még a hervadását is csodálja...
megismeri minél jobban,
annál inkább azt gondolja,
hogy nincs a világnak
még egy olyan csodás,
megunhatatlan pontja,
ahova. ha az élet vihara
máshová sodorja,
vágyik mindig vissza.

2014. március 21.