„Sír a főzike!”
Hír: "Tűzoltók
mentettek ki egy megsérült őzet a jég fogságából"
Kemény, nagyon
kegyetlen volt az a tél. Az erdő szélén lévő, körülkerített kis tanya felől
mégis melegség, a szeretet melege áradt. A kéményből vidáman tekergett a füst,
friss sült kenyér illata szállt a levegőben. Napközben a kutyák vidám
csaholása, hancúrozásuk hallatszott, míg estére, éjszakára elcsendesedve – a
nagy hideg elől ők is behúzódtak az istállóba. Ebben a zord időben a vadak sem
találtak maguknak táplálékot, így a tanya gazdája az egyre közelebb merészkedő
őzeknek takarmányt rakott ki az erdő szélén.
Ezen a reggelen
óriási havazásra ébredtek. Nagy fehérség borította be a tájat, ellepve a fákat,
vastag hó bundát terítve mindenre. A gazda az ablakon belülről, aggódva
kémlelte a távolt. Harmadik napja nem látta a már így is csonka őzcsaládot, a
sutát és gidáját.
A tanyán minden
megoldott volt. Így a távolabban lévő faluba ritkán kellett bemenni. Ha mégis,
- póniját befogva - három éves kis keresztlányát bebugyolálva, a kocsiderékba
bepakolva - vidáman siklottak a kis szánnal, a téli, hólepte tájon.
Míg a jó meleg házban
végezték a napi dolgaikat, a kislány kérdezgetésére válaszolva, egyszer csak keserves
sírásra figyelt fel. Kinézve látta, hogy a régen látott őz állt a kerítés
mellett és a panaszos hang felőle érkezett. De hol lehet a másik?
Amikor egy vad ilyen
közel merészkedik az emberek lakta területhez feledve éberségüket, - ez már
nagy bajt jelent. Érezte, hogy valami történhetett. Kinyitva az ajtót, elindult
az őz felé. A kutyák - bár úgy voltak nevelve, hogy nem bántották a vadakat,
azonnal éktelen ugatásba törtek ki, de a gazda csitítására csendesedtek.
Közelebb érve látta, a gida volt az mintha csak kérte volna a segítséget.
Rémülten jajongott, és reszketve ugrándozott. A gazda visszamenve a házba,
felöltözve, majd befogva a kis pónit a szán elé - követte a gidát. Hamarosan
meglátta a sutát, amint a hó tetején feküdt, lába beleakadva egy szöges
dróthálóba, ahonnan riadtan próbált kiszabadulni. Körötte a fehér havon
vérfoltok piroslottak. Megsérült. A gazda óvatosan bogozta ki a drót közül a
suta lábát, felrakta a vadul kapálózó állatot a szánkóba, és indult vissza a
tanyára, hogy ott ellássa a sérülését. A gida tisztes távolból követte őket.
Hazaérve, az istállóba vitte az őzmamát. Lefektetve a szalma alomra,
sérülését lekezelve, bekötve, az állatot megetetve, megitatva -
nyugalomban hagyta az istálló oltalmában. Próbálta a gidát is becsalogatni, de
az most nem jött közelebb. A kerítés túloldalán állt, figyelve a mozgásokat.
Eljött az este. A gazda még egyszer ellátta az állatokat - az istálló ajtaját
nyitva hagyva, hátha a gida is bemerészkedik. A ház elcsendesedett,
elpihentek lakói.
Másnap reggel örömmel
vette észre, az istállónak új lakója is volt - az őzgida.
Így múlt el a tél. A
suta gyógyulva, gidájával az istállóba töltve a telet.
Február vége felé
kezdett a fagy foga engedni, olvadni a hó. Megújult a Föld. A szürkészöld
árnyalatok élénkültek. Az aranyló napsugarak víg táncot jártak, a kopasz faágak
rügyeket bontottak, zöld selyemhajat, lombot növesztettek. Megérkezett a
tavasz! Az őzek egyre több időt távol töltöttek a háztól, míg az egyik este már
nem tértek vissza az istállóba.
Alakjuk sokszor
megjelent a távolban! Figyelve a házat, és mintha köszönetet mondtak volna a
gondoskodásért, és a gyógyításért.
Amit megtapasztalunk,
amit megismerünk, másként látjuk. Lehet, csalódunk, de anélkül nem lenne teljes
az életünk, - ha ugyan van teljes élet. Azt hiszem, teljes élet - talán van - a
szeretetben. Vagyis inkább úgy mondom - nincs élet szeretet nélkül.
Az emlékek bennünk
élnek - és mindig a szívemben van az érzés, amikor keresztlányom hangját
hallom:
Keri, hallod? -sír a
főzike.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése