Marad, ami felejthetetlen
Tudod arra gondoltam,
hogy aki elmegy messze,
az még sokáig lehet
az itt maradottnak a gondolatában,
ha sokszor felemlegethetik, szinte olyan,
mintha, ha nem is a szobában,
de lenne egészen közel,
messzire csak a múló idő viszi el,
halványulnak az emlékek,
s mint minden halandó a Földön,
egyszer az emlék is kihal a fejből,
az újabbnak, hogy udvariasan helyet adjon...
az ész emlékezete rövid,
amit az ember ott tartogat,
idővel azt elfelejti, hogy mit is mondott,
hogy milyen is volt
az eltávozottnak a szeme színe,
végül talán még azt is,
hogy valaha járt itt a másik,
elfelejtődik, aki csak a fejben lakik,
de nem múlik el nyomtalan
az, akit a lélek magába fogad,
ő féltőn megőrzi a szeretetben,
számára az nem múló emlék,
de feltétele az életnek,
ha az agyban
az emlékek ködbe vesznek is,
a lélek a szeretetet el nem felejtheti:
és talán így van jól,
hogy felejtődik a felejthető,
megmarad, ami felejthetetlen.
hogy aki elmegy messze,
az még sokáig lehet
az itt maradottnak a gondolatában,
ha sokszor felemlegethetik, szinte olyan,
mintha, ha nem is a szobában,
de lenne egészen közel,
messzire csak a múló idő viszi el,
halványulnak az emlékek,
s mint minden halandó a Földön,
egyszer az emlék is kihal a fejből,
az újabbnak, hogy udvariasan helyet adjon...
az ész emlékezete rövid,
amit az ember ott tartogat,
idővel azt elfelejti, hogy mit is mondott,
hogy milyen is volt
az eltávozottnak a szeme színe,
végül talán még azt is,
hogy valaha járt itt a másik,
elfelejtődik, aki csak a fejben lakik,
de nem múlik el nyomtalan
az, akit a lélek magába fogad,
ő féltőn megőrzi a szeretetben,
számára az nem múló emlék,
de feltétele az életnek,
ha az agyban
az emlékek ködbe vesznek is,
a lélek a szeretetet el nem felejtheti:
és talán így van jól,
hogy felejtődik a felejthető,
megmarad, ami felejthetetlen.
2014. március 10.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése