Állj ki a fénybe!
Virítanak a virágok.
Az ibolya már régen elvirágzott. A bokrok lombágakkal, sűrű levelekkel, a fák
sűrű lombsátorral borítottak. Madarak hangversenye zengedez. Csodák, hangok.
Ragyogó napsütésben ébredünk. Színpompás virágok üzennek, mosolyognak kedvesen.
Pillangók libbennek felettünk, magukba szívják az éltető nedűt. Vágyak dallama
a május, a zene. Akácok dús ágai, bogarak nyüzsgő világa. Tengernyi kincs.
Mennyi szépség. Hegyek, völgyek, vizek. Zöld arany lombok terülnek a fákra.
Zsibonganak a madarak. Ég és Föld között lebeg a tavasz varázsa, vörösen izzó
fény ragyog. Gyönyörű a május. A fákon, bokrokon habosan lebegnek a virágok.
Illatár lengedez a légben, donganak a szirmokon a méhek, a darazsak. Szemed
beissza a ragyogó látványt, a láthatáron. Lelked lebeg a végtelenbe, ölelve az
emlékek, az emlékeid patakját. Elszoruló szívvel figyelem a természet
gyönyörűségeit.
Húz a múlt, szíved
keresi a régi emlékeket, míg lelked mélyét kutatod, szárnyalva, fel-felröppensz
sorsod horizontjára. Állj ki a fénybe, hogy átjárja testedet, lelkedet a
melengető napsugár reménye, fájó sorsod felett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése