Embermesék

Embermesék

Tudod arra gondoltam,

az élet tele van jobbnál jobb,

tanulságosnál tanulságosabb

figyelemre méltó tantörténetekkel,

az állatmesékhez hasonlóan

embermesék is vannak,

különbség csak annyi,

az egyik állatról szól az embernek,

a másik pedig emberről mesél

az embernek,

kitalálja okosan az egyiket,

a másikat

emberöltőkön keresztül éli,

a kettő abban hasonlít,

hogy egyikből se tanul az ember,

pedig sokat megtudhatna,

talán az élete szebb és jobb volna,

ha tanulságot vonna,

de nem tanul az ember soha,

ugyanazokat a hibákat követi,

miket évezredek óta mindenki,

miért is lenne ő más, mint a többi,

csak hogy nagy a tét,

megérné egy kis figyelmesség,

a hibákba a lélek pusztul bele,

vagy ki tudja hová lesz,

mert biztosan volt az embernek,

hiszen a csecsemőnek még

láthatóan ragyog a szemében,

talán az első szülöttek jogát,

a lelkesekét adja egy tál lencséért,

hogy kinek? tán az ördögnek,

vagyis hát nem kell az senkinek,

a sajátjával sem tud mit kezdeni,

de az bizonyos, hogy a lélek

kézen közön eltűnik,

ahogy fejét lehorgasztva túrja a földet,

ahogy verejtékezve keresi a betevőt,

a lélektelenség messziről meglátszik,

talán, mert nincs rajta az apai áldás,

valamikor volt az embernek valamije,
valami irigylésre méltója,
amiért kiérdemelte
az egész élővilág tiszteletét,

ami biztos jövőt ígért,

de elpocsékolta türelmetlenségében,

és most, mint egy ház, ami kiégett,

csak áll üresen,

de talán, ha nincs is áldás rajta,

kitagadva nincsen,

az üres kamra még megtelhet,

még visszaszerezhető,

ami tulajdonképpen el se adható,

még feltámadhat a lélek,

ha találkozik az igaz szeretettel.

2009. május 21.