Minden változik ...

Minden változik ...

Tudod arra gondoltam,

az életben minden megváltozik,

nem marad meg olyannak semmi,

amilyennek az ember megismeri,

egyik percben még a fiatalság szépíti,

de a szépség is, a fiatalság is

hamar eltűnik a ködben,

mint ami soha sem létezett,

valakik egy életre megszeretik az egymást,

de hamar kiderül, testetlen ez a szeretet,

ő is, mint az ifjúság, eltűnik a ködben,

a legnagyobb boldogság is csak elillan,

a boldogtalanság is csak addig létezik,

amíg az emlékekben él,

mintha az ember egy robogó vonatból nézné,

pillanatkép a születés,

de a vonat nem áll meg egy percre sem,

száguld tovább, hogy elérje,

hamar el is hagyja a csillogó ifjúságot,

majd a felnőtt kort,

a vonat máris az öregséghez érkezik,

de sokáig ott se időzik,

mert itt a halál nevű állomás máris,

de vajon lehet, hogy mindez csak illúzió?

mert visszafelé nincs vonat,

hiába is akarná az ember

az elhagyott fiatalságot megkeresni,

csak az üres semmit markolná,
szomját nem oltaná,

a nem létező ifjúságból merítené a vizet,

semmi nincs sehol, hiába is keresné,

mint egy nyomtalanul eltűnt város,

ha nyomtalan tűnt el,

vajon létezett?

minden, ami van, ami megtörténik,

egyszer csak eltűnik,

hogy átadja helyét az újabb látomásnak,

minden változik, semmi se állandó,

változik a világ, benne az ember,

de talán mindez csak illúzió,

nyújtaná a kezét, és kiderül,

amit biztosnak hitt, megfoghatatlan,

minden változik, talán csak az nem,

aki mindezt végig kíséri,

az ifjú eltűnik, csak az marad meg,

akivel, mint egy tűnő látomás

megtörténik az ifjúság,

akivel megtörténnek ezek,
a ki tudja,

talán hallucinációk, a születés,

a fiatalság,

végül pedig a halál,

ahonnan az egész lesz megfoghatatlan,

talán csak az marad meg valóságosan,

akivel ezek a látomások történtek,

aki valójában megfoghatatlan,

de mégis, csak ő a változatlan,

aki láthatóvá akkor válik,

ha testet ölt benne a megállíthatatlan,

a lehagyhatatlan, a végtelen szeretet.

2009. május 10.