Az ember olyan ...
Tudod arra gondoltam,
amit a körülötte levő
világból tapasztal,
azok közül nagyon sok
illik rá,
rá, a világot
megfigyelő emberre…
játszottam a
gondolattal,
hogy az ember olyan,
kezdetben és
önmagában,
mint a legkisebb
rész,
amely még emlékeztet
az egészre,
mint maga az atom,
sok mindenre
használható,
lehet
környezetkímélő,
vagy akár romboló,
vannak szabad
vegyértékei,
amivel képes
összekapaszkodni,
biztonságos
vegyületet alkotni,
de hogy a vegyület
valódi legyen,
szükség van az „atomok”
közötti szeretetre,
hogy vonzzák,
ne taszítsák egymást,
talán akkor van az
ember kész igazán,
ha már nem magányos
atom,
nem csupán hidrogén,
vagy oxigén,
ha nincsenek
láthatatlan karjai szabadon,
ha zárt
szeretetkapcsolatot alkot,
akkor befejezett a folyamat,
akkor a világban
otthon érzi magát,
mindaddig,
míg valami
katasztrófa
a rendet fel nem
borítja,
és nem kezdődik
elölről a mese,
a magányos atomról,
amelyikkel még
megtörténhet minden,
ebben a varázslatos
világban.
2010. 05. 13.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése