Repülj velem a fény
felé!
Napok óta feszíti
szívemet valami belülről. Itt ülök, - némán, - figyelek magam elé. Szívem olyan
mély szeretettel van tele.
Mégis elfogadnom
kellene végre az elfogadhatatlant… de olyan nehéz.
"Valahol
létezel, valahol én is
valamit kérdezel,
valamit én is
Néha vágy van benne,
néha remény is
Valahol valamit, - te
is, én is"
Egymás létezését nem
is gyanítva, valami érzés hajtott egymás felé bennünket .. Vagy mégis?
Ismeretlen érzés, vagy talán nem is, hiszen a szív megérez mindent előre. Egy
zavaros, nyugtalan éjszakán váratlanul érkeztünk egy nagyon göröngyös úton
egymás felé. Még rejtegetem most is sebzett szívemet, de ugyanakkor érzem, -
azt érzem, hogy a Te szíved is rejtve van valahol mélyen egy titkolt álarc
mögé. Nem merjük, nem mered, kimondani, hogy szeretünk, pedig olyan jó lenne
egymás szemébe őszintén, nyíltan feloldozást nyerni. Jó lenne lelked tüzében
megnyitni szívemet, az érzéseimet kitárni, leolvasztani szívemről a jeges
burkot. Felfedni vérző, fájdalmas valómat. Együtt dacolni az akadályokkal.
Fogd a kezem! Repülj
velem! Repüljünk együtt a fény felé!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése