Isten alkotta lélekpárok
Tudod, arra
gondoltam,
ha a mese igaz volna,
hogy Isten az embert
párba teremtette,
hogy nem egyeket,
hanem párokat,
lélekpárokat
alkotott,
akkor azokat jól
elrejtette egymástól,
talán, hogy ne égből
hullott mannaként találkozzanak,
talán, hogy útközben
sok próbát kiálljanak,
talán, hogy a
történet elég meseszerű legyen,
ne legyen hétköznapi,
ne legyen természetes,
legyen kiérdemelt,
legyen jutalom az útért,
legyen a találkozás
határtalan, legyen mennyei,
a teremtő az embert
vágyakba, szokásokba,
álruhába
öltöztetette,
és az észt tette meg
mindenhatóvá,
vagy talán épp az
eszes ember intézte így,
gondolván, egyszerűbb
az élet szabályba zárva
egyértelműbb a
képlet, mit érdemes megvenni,
és mit a szemétbe
kihajítani,
ha megmondja a
törvény, ki a jó, ki a rossz,
kit érdemes szeretni,
kit nem lehet megszeretni,
pedig a jó is, a
rossz is neveltetés eredménye,
egyik se a valódi én,
az angyal se, az ördög se,
az apáca se, a
gyilkos se gyilkosnak született,
az ember annyira
képlékeny,
annyira irányítható,
annyira formálható,
hogy szinte
lehetetlenné teszi a felismerést,
álarcban tisztán
látni nehéz,
mikor az ember nem
csak azt nem tudja,
mi van a másik
maszkja,
a másik tanult
szokásai alatt,
hanem még saját magát
se tudja,
hogyan is ismerne rá
az őhozzá tartozó
másikra,
aki még önmaga
valóját se látta,
mint az anya, aki
csak megszüli,
felnőtt emberként fel
nem ismeri,
nem jelez,
nem kezd a szíve
hevesebben dobogni,
ő már egy ismeretlen,
testéből kiszakadt,
mégis idegenné lett,
idegen szokásokkal,
idegen viselkedéssel,
talán úgy megy el az
ember a lélekpárja mellett,
mint egy soha sem
látott idegen mellett,
de talán időnként,
mint némely mesébe
illő anyának
mégis hevesebben kezd
dobogni a szíve,
igen, ő az, legyen
bármilyen kormos a színe,
vagy legyen vakító
arany az öltözéke,
az ő szeretett
magzata,
akit már oly régen
elveszített,
talán ilyen lehet a
találkozás,
ha mégsem mese,
ha mégis párokba
alkotta a teremtő az embert.
2009.április14.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése