A fény felé indulni
Tudod, arra
gondoltam,
hogy ezen a világon
vannak,
kik csak a lábukat
lógatják,
miközben
értelmetlenül vigyorognak,
a jobb életért semmit
se tesznek,
azt hiszik,
megérkeztek,
minek is hajtanának,
egyszer úgyis utoléri
őket a végzet,
ha egyáltalán valamit
hisznek,
mert ők a bolondok,
rájuk mondja ki a
világ,
hogy ő csak egy
bolond,
bolond, mert nem
építkezik,
mert a semmivel
megelégszik,
mert nem akar feljebb
kerülni,
és valóban bolond az,
aki úgy él,
mint aki megérkezett,
de talán,
ha valaki ránk
kívülről tekintene,
ha olyan lenne,
aki a rejtett tudás
ismerője,
az azt mondaná,
kétféle bolond él a
földön,
az egyik azért
bolond,
mert úgy él,
mint akinek semmi
dolga,
a másik pedig azért,
mert mást tesz,
mint amit tennie
kellene,
folyton építkezik,
de a senki várát
építi,
míg a magáét hagyja
összeomolni,
az út a cél, azt
hiszi,
ezért különféle
hamis,
elérhetetlen célokat
kitűzve bolyong
a sötét, kilátástalan
erdőben,
ahelyett,
hogy a fény felé
indulna,
azt gondolja, megy
előre,
mert az örökös
körforgásban
nagyon elfárad,
de van egy harmadik
fajtája is a bolondnak,
aki hiszi, hogy az út
csak eszköz,
és hogy a cél nem
kívül van,
a célt saját magában
hordja,
hogy ez a csetlős
botlós világ
maga a tisztítótűz
azért van,
hogy belülről
építkezzen,
hogy önmagát építse
komfortosra,
hogy a legmagasabb
célt elérje,
a célt, ami talán
azonos a régen volt starttal,
az első harag, az
első gyűlölet,
az első háború előtti
állapottal,
mikor az ember még
nem volt más,
mint egy őszinte,
ártatlan,
mindent tudó
kisgyerek,
amikor mint egy jó
anya,
a Föld az ő
gyermekének
naponta bőségesen
megterített.
2009.ápr. 09,
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése