Tűzijáték-érzelem ...

Tűzijáték-érzelem ...

Kitárt karokkal fürdesz a fényben

Arcod simogatja a lágy szellő

Szívedben rezegnek a volt szenvedések

Egy új kapcsolat ringat reményben

Ősz fejed, zavartan piruló arcod

Korod és ez az érzés talán szégyen,

Hogy még elér hozzád a szerelem

Tűzijátékként robbanó érzelem

Megváltoztatja magányos életed

Nincs magányosság ...

Nincs magányosság  ...

Tudod arra gondoltam,

hogy az ember mikor magányos,

és mikor van egyedül?

azt hiszem, aki magányos,

az tömegben is magányos,

aki egyedül van

az nem mindig magányos,

ha képes szeretetet adni,

és ha kap is szeretetet,

egyedül, távol a világ zajától

se muszáj magányosnak lenni,

aki már önmagát szereti,

megfelel a szeretet ideális feltételének,

egyszerre kap is, ad is szeretetet,

én szeretem magamat,

a magam pedig szeret engem,

szeret, és viszont van szeretve,

kölcsönös szeretet nélkül

az élet nagyon szegényes,

üres lélekkel

tömegben is magányos az ember,

ami, ha nincs benne a szeretet,

beráncosodik, beszűkül,

mint egy soha nem használt testrész,

a szeretet nélküli embert szeretni se lehet,

mert aki magát nem ajándékozza meg vele,

azon messziről látszik,

gyógyíthatatlanul beteg a lelke,

a szeretet nélküli ember magányos lesz,

magányosságában

mind jobban elfordul a világtól,

befelé fordul,

kifelé, mint a kaktusz, csak szúr,

és mert nem simogatják,

megutál mindent,

ami selymes, ami simogatható,

ami más, mint amilyen ő,

megutálja az érzést,

és mindent, ami belőle fakad,

gyűlöli a szeretet gyermekét

a szívből jövő mosolyt,

aki magát nem szíveli,

annak a világ ellenszenves lesz,

az ellenszenves lesz a világnak,

aki önmagát szereti

az életet is szereti,

az életet, az életét,

mosolyára minden mosollyal felel,

ad is, kap is szeretetet,

úgy minden sokkal könnyebb,

a szeretettől olyan lesz a lélek,

mint tavasszal a rügyező fák,

virág pattan ki belőle,

mosolyvirág,

amitől színesebb lesz a világ,

aki szereti önmagát,

az elégedett a világgal,

és aki a világgal elégedett,

azzal a világ is elégedett,

hiszen szórja télen is

lélekből fakadó mosolyvirágát,

aki önmagát szereti, lehet egyedül,

de biztos, hogy nem sokáig,

mert a szeretet,

mint a virágpor a méhecskét,

mint mágnes a mágnest,

úgy vonzza magához a szeretetet.

2009.ápr.15.

Repülj velem a fény felé!

Repülj velem a fény felé!

http://www.youtube.com/watch?v=yNkgCkkmHCg&feature=related

Napok óta feszíti szívemet valami belülről. Itt ülök, - némán, - figyelek magam elé. Szívem olyan mély szeretettel van tele.

Mégis elfogadnom kellene végre az elfogadhatatlant… de olyan nehéz.

"Valahol létezel, valahol én is

valamit kérdezel, valamit én is

Néha vágy van benne, néha remény is

Valahol valamit, - te is, én is"

Egymás létezését nem is gyanítva, valami érzés hajtott egymás felé bennünket .. Vagy mégis? Ismeretlen érzés, vagy talán nem is, hiszen a szív megérez mindent előre. Egy zavaros, nyugtalan éjszakán váratlanul érkeztünk egy nagyon göröngyös úton egymás felé. Még rejtegetem most is sebzett szívemet, de ugyanakkor érzem, - azt érzem, hogy a Te szíved is rejtve van valahol mélyen egy titkolt álarc mögé. Nem merjük, nem mered, kimondani, hogy szeretünk, pedig olyan jó lenne egymás szemébe őszintén, nyíltan feloldozást nyerni. Jó lenne lelked tüzében megnyitni szívemet, az érzéseimet kitárni, leolvasztani szívemről a jeges burkot. Felfedni vérző, fájdalmas valómat. Együtt dacolni az akadályokkal.

Fogd a kezem! Repülj velem! Repüljünk együtt a fény felé!

 

A lélek gyümölcse ...

A lélek gyümölcse ...

Isten alkotta lélekpárok

Isten alkotta lélekpárok

Tudod, arra gondoltam,

ha a mese igaz volna,

hogy Isten az embert párba teremtette,

hogy nem egyeket, hanem párokat,

lélekpárokat alkotott,

akkor azokat jól elrejtette egymástól,

talán, hogy ne égből hullott mannaként találkozzanak,

talán, hogy útközben sok próbát kiálljanak,

talán, hogy a történet elég meseszerű legyen,

ne legyen hétköznapi, ne legyen természetes,

legyen kiérdemelt, legyen jutalom az útért,

legyen a találkozás határtalan, legyen mennyei,

a teremtő az embert vágyakba, szokásokba,

álruhába öltöztetette,

és az észt tette meg mindenhatóvá,

vagy talán épp az eszes ember intézte így,

gondolván, egyszerűbb az élet szabályba zárva

egyértelműbb a képlet, mit érdemes megvenni,

és mit a szemétbe kihajítani,

ha megmondja a törvény, ki a jó, ki a rossz,

kit érdemes szeretni, kit nem lehet megszeretni,

pedig a jó is, a rossz is neveltetés eredménye,

egyik se a valódi én, az angyal se, az ördög se,

az apáca se, a gyilkos se gyilkosnak született,

az ember annyira képlékeny,

annyira irányítható, annyira formálható,

hogy szinte lehetetlenné teszi a felismerést,

álarcban tisztán látni nehéz,

mikor az ember nem csak azt nem tudja,

mi van a másik maszkja,

a másik tanult szokásai alatt,

hanem még saját magát se tudja,

hogyan is ismerne rá

az őhozzá tartozó másikra,

aki még önmaga valóját se látta,

mint az anya, aki csak megszüli,

felnőtt emberként fel nem ismeri,

nem jelez,

nem kezd a szíve hevesebben dobogni,

ő már egy ismeretlen, testéből kiszakadt,

mégis idegenné lett, idegen szokásokkal,

idegen viselkedéssel,

talán úgy megy el az ember a lélekpárja mellett,

mint egy soha sem látott idegen mellett,

de talán időnként,

mint némely mesébe illő anyának

mégis hevesebben kezd dobogni a szíve,

igen, ő az, legyen bármilyen kormos a színe,

vagy legyen vakító arany az öltözéke,

az ő szeretett magzata,

akit már oly régen elveszített,

talán ilyen lehet a találkozás,

ha mégsem mese,

ha mégis párokba alkotta a teremtő az embert.

2009.április14.

Esti áhítat

Esti áhítat

http://www.youtube.com/watch?v=f9v2uFKUyZ4

Tűnik a fény,

az est fátyla borul ránk

Az utcák elcsendesednek,

az égbolton csillagok,

udvarában ezüstlik a Hold

A szökőkút színes fénybe,

szerteszét szóródó vize

csobog az esti csendben

Kristálycseppek a szélben,

melódiákat csilingelve

az éjszaka hangulata árad,

vállunkra terítve az árnyakat,

szemünkre hintve álmokat

A csillagok remegnek -

egy-egy útjára indulva,

a végtelenben lehullva,

az éjben angyalként szállva,

tücsökszerenád hangjára,

szívünkre száll az est fátyla

Az emberi jóság - gyenge

Az emberi jóság - gyenge 

Tudod arra gondoltam,

hogy a jóság, a bűntelenség,

a tisztaság, mind nagy érték,

de sok a különbség jóság,

és jóság között,

tisztaság,

és tisztaság között,

bűntelenség,

és bűntelenség között,

burokban nem lehet bepiszkolódni,

ott könnyű jónak megmaradni,

könnyű bűntelen maradni ott

ahol jutalmazzák a jóságot,

a koldusnak nyújtott kenyér

sokkal értékesebb,

ha egy másik éhező adja,

a folyónak könnyű tisztán maradnia,

a világ olyan részén, ahol nincs senki,

a jóság, a tisztaság

a bűntelenség akkor válna hőstetté,

ha valaki a háborúban maradna meg

tisztának,

jónak, és bűntelennek,

amikor azért nem jár jutalom,

amikor repülnek a gyilkos töltények,

amikor az életét teszi kockára,

akkor értékelődik fel az ember,

háborúban, csatazajban,

halált kiáltó tömegben

nehéz megmaradni,

szélcsendben könnyű,

vihar ellen nehéz az út,

adni úgy sokkal könnyebb,

ha a jóságért hála jár,

és nagyon nehéz,

mikor a kenyeret kővel hálálják,

mindennek ellenére,

minden mocsok, minden bűn,

minden rosszaság ellenére is

embernek megmaradni,

az már nagyon nehéz feladat,

az emberhez méltó teljesítmény lenne,

de az ember, az ember jósága

olyan nagyon gyenge.

2009.ápr-12.

Szerelmem a fény ...

Szerelmem a fény…

Mikor a napsugár a lombokon ragyogó táncát járja, - a felhők …a lomha felhők, vagy éppen robogó felhők átsuhannak az égbolton .. A reggeli ébredő fénysugarak, amelyek keltenek, elárasszák lelkemet és mindig úgy érzem, ez tőled jövő üzenet az én szívemnek.

A szeretet üzenete, Tőled…nekem.

.. a legnagyobb szeretet vagy nekem a napfényben, - mely erőt, energiát sugároz erőt-energiát az eljövendőhöz, ami újat, életet ad, - ami lelkemnek is energiát sugároz. Ugyanez az álom, ami a bensőmből jön és szememre egy szép világot libbent.

A mosoly, az üdeség … egy friss álom … gyöngéd, csendes, titokzatos … a szívem mélyéből jövő …; az igazi, mélyről jövő érzések.

Hideg, csípős a levegő. Könnyet csal szemembe. Keresem az elmúlt pillanatokat. A múlt emlékei a gondolataimba, - a végtelenbe száguldoznak.

Lelkem Feléd szárnyal és ez már örökös létezésem. A pillanatok megmaradnak és ez az érzés, hogy fákra, a virágokra, a madarakra, a természetre, a napfényre, a szeretetre … a Te szeretetedre van szükségem.

Terád van szükségem…Légy a tavaszom!/

A barátság ...

A barátság ...

A világ apró mozaikdarabka

A világ apró mozaikdarabka 

Tudod, arra gondoltam,

hogy ez a világ, ez a mi világunk,

ez az egyetlen világ olyan,

mintha apró mozaikdarabkákból állna össze,

ezek a részecskék

tudás formájában vannak az ember fejében,

csak összevissza vannak keveredve,

ha össze tudná rakni, akkor tisztán látná

megnyugtató, utánozhatatlan szépségét a világnak

mint a történet, ami zavarosan van előadva,

talán egy rendszerezni nem tudó gyerek szájából,

de ha jól odafigyel rá az ember,

a sok kis részlet végül kiadja az egészet,

akkor már nem is olyan valószerűtlen,

kiderül, mikor a helyére kerül minden,

hogy semmi se hiábavaló,

mindennek megvan az értelme,

de egy kis darab az egészből

értelmezhetetlen,

minden mesél valamiről,

a történet egy részét mondja el,

fontos szerepe van a tavasznak,

a folyónak,

amelyik az Óceánba ér,

és amelyik nem ér odáig,

a hegyeknek,

a szárnyaló madaraknak,

Jézus feltámadásának,

még a meséknek is,

ők a mi tankönyveink,

apró részek az egészben,

de milyen sokat megmutatnak,

és milyen sokat sugall

a földben elrothadó mag,

ami meghal, és mégis tovább él,

az â01Eamiâ01D meghal,

de az â01Eakiâ01D tovább él,

új hajtást, új életet ígér,

mi ez, mi más lenne,

mint maga a föltámadás,

ha ezt jó helyre teszi az ember,

a többi szinte adja magát,

csak hát annyi minden van,

annyi mindenre kell figyelni,

a fejben rendszerezni,

hogy csak a káoszt, a zűrzavart érzékeli,

és nem látja meg,

hogy minden a történetnek a része,

ha egyszer a mozaikdarabok helyükre kerülnek,

akkor megszűnik a kétely, a bizonytalanság,

nem marad más, csak az örömteli hála

az életnek, az életért.

2009. ápr. 11.

Árad a fény a reggelekben

Árad a fény a reggelekben

Szikrázóan árad a fény a reggelekben
Virít a kékség az égi kertekben
Zöld lombsátor borít fákat, bokrokat
Selyem fűtakaró lepi a kerteket, parkokat
Meleg szél hoz felénk sejtelmes dallamokat
Szívembe varázsol csillogó gyöngycsodákat

Az életünk egy hosszú gyalogút

Az életünk egy hosszú gyalogút

Tudod, arra gondoltam,

hogy az életünk olyan,

mint egy hosszú gyalogút,

mikor megszületik,

elindul az ember a Föld egy pontján,

és megy egyenesen,

térkép nélkül az orra után,

út, amelynek változó a hossza,

lehet nagyon rövid

de lehet nagyon hosszú is,

fárasztóan hosszú is,

lehet ez a gyaloglás séta,

és lehet gyors járás,

végigrohanni is lehet,

hogy mihamarább célhoz érjen,

akkor kevesebbet lát az ember,

a kezdet,

mint minden kezdet nehéz,

először a kicsi ember csetlik-botlik,

de őt még segítő kezek vigyázzák,

később egyedül kell az utat folytatni,

legfárasztóbb hegynek fel,

de ha egyszer a csúcsra ér,

ott érzi magát legjobban az ember,

onnan tovább mozdulni se akar,

de örökké ott sem maradhat,

indulni kell,

nagyon rosszul esik az út lefelé,

a völgyből nehéz újra felkapaszkodni,

néha lebeg a boldogság vizében,

máskor pocsolyába lép, besározódik,

sokszor a sarat mások, a könyörtelen

mindenen átgázolók fröcskölik rá,

van, hogy megrendül a föld alatta,

akkor úgy érzi,

ennél rosszabb már nem jöhet,

ha van még ereje felállni, megy tovább,

a porviharban tehetetlennek érzi magát,

vannak gyönyörű szigetek, napsütötte tájak,

onnan is tovább kell mennie,

a boldogság szigetén nem lehet sokáig időzni,

ami a legnehezebb, hogy mint egy sorminta

ismeretlen szakadékok szegélyezik az utat,

egy rossz lépés,

és az ember máris zuhanni kész,

csak egy lépés, de az már a vég,

a szakadékban nincs megállás,

kevés a szerencsés,

aki meg tud kapaszkodni

akár egy jó szóban,

az ember zuhanás közben

nem tud kanyarodni,

nem tud fékezni,

hátratolatni se tud,

irányíthatatlanná válik önmagának,

ha csak nincs mellette egy angyal,

egy angyal,

egy másik ember képében,

aki a szeretet erejével

röptében is képes megtartani,

a halálra zúzódástól megvédeni.

2009.ápr.10.