A megtalált szeretettel
Tudod arra gondoltam,
az ember élete attól
rossz,
hogy összehasonlít,
önmaga sorsát állítja
másokéval párhuzamba:
kik nála szebbek,
jobbak,
szerencsésebbek és
okosabbak…
de máris fordul a
kocka,
a rossz is válik
jóra,
ha önmagát nálánál
csúnyábbhoz,
rosszabbhoz,
pechesebbhez,
butábbhoz hasonlítja:
onnan nézve, az ő,
az egyáltalán nem
vidám
élete
egészen elfogadható,
ó micsoda boldogság,
több se kell annál…
de talán
hasonlítgatni
értelmetlen dolog,
se ez, se az nem
valóság,
ami fáj, az fáj,
az öröm pedig öröm
nézve bárhonnan,
a lényeg
az úgy is láthatatlan…
amin nem lehet
javítani,
azt kell elfogadni,
sírva, vagy örömmel,
de azért abban hinni
szabad,
hogy valójában
ez a valóságnak az
előszobája,
ami lehet jól
kipárnázva,
és lehet kényelmetlen
is,
de ha belép a szobába
az addig kívül
várakozó,
akkor
a megtalált szeretet
birtokában
minden egyértelművé
válik,
minden, ami más
kerül lejjebb:
ott van az ember
azon a magaslaton
ahonnan az élet a
legszebb.
2012. július 11.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése