Néha jó egyedül
Tudod arra gondoltam,
néha jó egyedül
lenni,
máskor pedig
az ember társaságra
vágyik...
egyedüllét:
amit akarattal,
mások jóindulatával
megtörni lehet,
de a magány az olyan,
amin nem segít az
akarat,
nem a segítő szándék,
nem képes a magányt
egy másik ember
jó indulattal
feloldani…
a magány:
az szeretethiány,
ha eltölti az embert,
akkor nélkülözi
a legnagyobb tömegben
is,
a világon élő ember
nincs,
ki rajta
a legjobb szándékkal
változtatni tudna…
de talán segít,
Isten tudja csak, hogy
ki,
talán ő,
maga a teremtő,
amikor vigaszként
küld csodás
szivárványt
a felhőtlen égre,
amikor az esőhatár
két lépésre
van a magányos,
esernyő nélküli
embertől,
amikor virágba borul
az addig
sohasem virágzó
bokor,
amikor az eb,
harapós,
fark csóválva kér
simogatást
szelíd bárányként,
amikor a természet
teszi azt,
amire a másik ember
szeretetlen
legjobb akarata
ellenére
se képes:
megéreztetni
a titokzatos
szeretetet,
hogy bár az ember
egyedül van,
de mégse szeretetlen,
mégse magányosan.
2012. július 10.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése