Ha a lélek vajúdik
Tudod arra gondoltam,
kinek az ügyes beszéd
nem természetes,
aki életének egy
szakaszában
volt dadogós,
az tudja igazán,
hogy milyen
fájdalmas,
ha valaki nem képes
a gördülő gondolatait
gördülő szavakkal
kifejezni,
és milyen örömteli
a gondolatot átadni
könnyedén…
az ember olyan
teremtmény,
kiben nincs mindig
összhangban
a külső és a belső,
ami sok meg nem
értést hozhat,
s elálmosodik a
gondolat,
ha nincs hozzá
tehetség,
ha nincs hozzá szó,
ha nincs egy másik,
aki őt megérti…
a gondolatnak nem
mindig
hű tükörképe a szó,
pedig őszinte, nem
hazug,
csak hiányzik az
összhang,
ami végül is
az embernek
fájdalmas…
és nem mindig van
összhang
a test és a lélek
között,
a test összevissza
hablatyol,
s a lélek a
sikertelenség láttán
megadva magát
visszavonul,
de ott van,
mindenkiben ott van a
pillanatot várva,
hogy végre magát
megmutathassa…
és van úgy, hogy a
fájdalom,
(talán épp a szeretet
okozta)
megszüli a művészi
alkotást,
de a lélek szülte
festő,
a lélek által
született zeneszerző
talán tudja pontosan,
annak milyen nehéz
dolga van,
aki a saját lelkét
segítené a világra,
milyen nehéz a
helyzete másnak,
akiben még a lélek
csak vajúdik,
megmutatkozni nem
képes.
2012. június 12.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése