Emléksóhajokban az
örök idő ...
Hegyek, völgyek,
folyók, patakok, tavak, - virágos mezők, illatos erdők - minden, mi a
természet, a csoda nekem: mindezt nagyon szeretem.
Szeretek üldögélni,
hallgatni a neszeket a csendes, tücsökszerenádos esteken. Szeretem figyelni a
vizek ringató lágyságát, amiben a hold ezüst uszályos ruhájában fürdik.
Szeretem hallgatni a természet dallamait, melódiáit. A nádast, amint villog a
lemenő nap fényében. A part menti fák csendesen susognak, bólogatnak, otthont
adva a madaraknak, az apró kis élőlényeknek. A tó vizében csillagok reszketnek.
A csöndes éjszakákon csak a békák szerenádja és a tücskök ciripelése,
bogarak zümmögése hallik. Árnyékok osonnak, ölelik a csendet, a házak felől
kutyaugatást, az éj neszeit hozza a szellő. Az érzésben átölelő este, a
messzire szálló emléksóhajokban az örök idő szövődik.
Szelíd ringatással
ölel magához, szemem behunyva szárnyalok a csillagok, a fény felé, a csendes
éjben, az én tündérvilágomba.
*
Homokos, sekély
patakpart
Leszálló esti
szürkület
Vizi madarak
szárnyalnak
Túlparti köveken árva
fűzfa
Ágait mélyen a vízbe
mártja
Szomorúságát, bánatát
susogja
Vad szél tépi, levelét
szakítja
Éjjel az ezüst Hold
ringatja
Fénybogarak ragyognak
alatta
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése