Tábortűz
Tüzet rakunk
gallyakból,
a rőzseláng vibrálón
reszket
gazdagon lobog a fény,
száll a füst az
égbolt felé
Lengedező szellő
ringatja a falombokat. A nyár illata ölel át. Barangolunk az emlékekben. Vöröslő
fények az estében, táncoló fénysugarak. Arany lángot vet a tábortűz, szétszórva szikráit,
magasan szárnyalva. Tücsökszerenád zengi a szívek dallamát...
Az est hangjai
búgnak, sötét pillák terülnek a városra, az este illata keveredik a tűz, - a
füst illatával. Vörös és sárga fények a távolt homályossá teszik. Szikrát vető
fahasábok, fellobbanó lángok a tüzes szemekben. Szálló fényszikrák. Illatok
lebegnek, dallamok, a bársony horizont alatt zeneszó szárnyal, lelkek
ölelkeznek a láthatárra felszálló füstgomolyagokban. Olykor madárszárny suhan
felettünk, a kerteket ölelő illatárban. Szellő libben az árnyékon át, rezzenti
a falombokat. Csodáljuk az esthajnalcsillagot, a csillagokkal teli horizontot.
A felhőfoszlányok közt ezüstlő holdfény az égi udvaron vigyázza a szerelmes
öleléseket. Táncoló csillagok alatt
barátok, szerelmespárok dudorásznak, dallamok szárnyalnak. Tücsökszerenád
kísérője e melódiáknak. A hamuban hunyorgó, majd csendesen elhaló parázs
szívünkbe bánatot, emlékeket, örömet, vágyakat ébreszt – csendesen búcsúztatva
a lassan múló nyarat, beleveszve az éjszaka álomvilágába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése