Az örökkévaló idő ...
Az irodalom és a zene
az örökkévaló idő része. Az irodalom édes és savanyú is. Árnyak lebegnek a
szemekben, hogy azután lángok lobbanjanak. Van aki szobájából írja meg a
pillangók kecses táncát, de szemével igazán ezt még soha nem élte át.
Hogy lehet a
természet szépségeiről mesélni, ha soha nem tapasztaltad meg, s ha nem érintett
a napfény melengető sugara, hisz szobád mélyén árnyékban éled az életed;
ha nem láttad még
nyári éjszakákon a végtelenbe szálló hullócsillagot;
ha nem érezted a
szellő simogató érintését; ha nem hallgattad, nem érezted, hogy neked szól a
madarak szerenádja – hogy minden kis trilla neked, érted szólal meg a
hajnalokban, vagy estékben;
ha nem láttad, mikor
a földből kihajtó kis növény pillanatról pillanatra feslik ki és szökken pompás
kis virággá;
ha nem követted
szemeddel a horizont alatt szálló madarak röptét és hallgattad beszélgetésüket
– értő odafigyeléssel;
Lelkedet nem járja át
a friss levegő, hogy nem szárnyalsz, ha lentről, mélyről nézed a végtelent.
Minden írás, minden
gondolat, minden vers csak egy töredék, ha nem átélve írsz róla. Örömeidet
burokban éled, tragédiáidat nehezen tudod kezelni. Nem! Így valóban nem írhatsz
élethűen a természet csodáiról. Csak képzelődhetsz róla. A szeretetlen ember
sem tud az igaz szeretetről, érzéssel közvetíteni és nem tud kincsekről
lélekszegényen írni. Talán apróságok és másodrendű dolognak tartjuk, de
életünket mindezek a dolgok szépítik meg és teszik igazán élhetővé és
örömtelivé – ha mindezeket nem lelked ablakán át nézed és éled.
Szívünk mélyén
titokban sok mindent remélhetünk életünk során, de az álmaink csakis a miénk és
elvenni nem tudják tőlünk. Ránk erőltethetnek bármit, elmondhatják, tanácsot
adhatnak, kioktathatnak – hogyan is éljünk, de az álmainkba nem tudnak
belenyúlni. Ugyancsak abba sem, hogyan vegyük észre a csodákat a természet
minden egyes pillanatában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése