Álom az álomban
Lassan menekül az
éjszaka a tágas végtelenbe. Csend és némaság borul ránk. Homályos, vagy nagyon
is éles emlékek közt bolyongunk. Egy másik világban élünk, átélünk újra minden
régi pillanatot. Elfeledett szavak között járunk az álomvilágban, beszívjuk az
éjszaka áradatát, a holdvilág fényeit. Harmónia száll szívünkre, lépteinket
árnyak kísérik. A sötétség megüli lelkünket. Felhők az álmok homályában, a
legszebb hangok dallamában. A fájdalmak is álmokká szunnyadnak. Pillánkra
múlékony éjszaka terül, szelíd bánat szívünkre a mélyült éjszaka rezgéseiben.
Öröm, sírás életünk homályában, mely vissza-visszatér álmunkban. Megleljük a
titkokat, fürdünk a fényben, vagy belebújunk az árnyakba. Álmodunk arról, akit
szeretünk. Angyalok között – angyalokkal lebegünk, dallamok szárnyán utazunk a
tündérek világában.
Jó lenne, ha életem
örök álom lenne. Ha újra átélném gyerekkorom szép álmait.
Szívem maradhatna
azokkal, akiket nagyon szerettem, akikkel varázslat volt az életem, bűvös
fények ölelésében.
Talán hamar feledjük
a múló időt, lelkünk mégis az emlékek útján bolyong.
Az álmok ringanak,
ringatnak, - minden rosszat elűznek és reményt adnak.
Muzsikálnak a
Mindenségben.
Az angyalok
átölelnek, egy másik világba visznek.
Emlékezetünk mély
kútjában le-föl szállunk, zaklatottan, vagy örömtől mámorosan, lágyan
ringatózva, míg az ébredéssel elköszön az álom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése