Szépnek látó szeretet

Szépnek látó szeretet 

Tudod arra gondoltam,
van úgy, hogy az ember
egy ismeretlent megpillant,
és addig, míg az a másik idegen,
épp csak azt veszi észre benne,
ami nem szép, de, ha figyel rá hosszan,
ha megismeri,
esetleg meg is szereti,
akkor észrevétlen előjönnek
az először nem látott szép vonások,
és eltűnnek azok,
amik nem tetszettek első ránézésre...
és van úgy, hogy az ember
a saját arcát sem szereti,
így aztán messzire kerüli a tükröt,
tōbbet látja, jobban megismeri,
jobban megkedveli a szomszédét,
mint a magáét: a szomszéd ismerősként,
a saját, rá a tükörből idegenként,
nem szerethetőként néz...
de idegen nem csak
a tükörből visszanéző arc lehet,
idegen maradhat az ember saját magának,
ha nem tekint soha befelé,
soha nem fogja megkedvelni azt,
aki ő valójában, pedig,
aki megismer valakit,
arra egészen másképp tekint,
másként, mint egy idegenre...
talán önmagát figyelve,
az indítékokat megtalálva,
az ember először csak megszokja,
elfogadja, végül meg is szeretheti magát,
de ahhoz kell a tükörbe tekinteni,
amihez bátorság kell,
de, amit a kívülről érkező
szépnek látó szeretet
nagyon megkönnyít.

2014. július 24.