Andalító csillagzene
...
A napsugár a felhőkbe
lép, s mögéjük bújik. Lelkünk is felhőkkel takart.
Szívünk nehéz a
szorító bilincstől. Titkokat suttognak a szélfútta lombok.
A levelek zizzenve
mesélnek, hírt hoznak a csobogó patakok, tovasodorva az apró kis faágakat,
melyet a szél megtépdesett.
Együtt kél és
nyugszik a természet, - minden pillanatában körülvéve. Rám hajolnak,
ölelnek az emlékek, összefonódnak
szívemben.
Vonz a távol, régi
érzések rohamoznak meg. Visszatér elmúlt világom, ha csak pillanatokra is.
Aranyló szemed fényét
látom, - könnyeid ömlő gyöngyszemeit.
Magadhoz ölelsz, s
ringatsz szelíden. Neked már örök ez a szerelem.
Lelkem kutatja
lelkedet, de a Tiéd már a végtelenben szárnyal. Melódiák kísérik sorsom útját.
Az égbolton minden fény kihuny csendesen. Elandalít e csillagzene. Bús szívem szólít,
s magamhoz szorítlak.
Az álmok tovább
folytatódnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése